Szünet avagy lehet végleg vége

Sziasztok Vattacukraim!
Most nem egy résszel érkezek, hanem egy kisebb felháborodással, valamint egy bejelentéssel.
De ne féljetek, mert a felháborodás tárgyai nem ti vagytok, hanem a sulim tanári kara és úgy minden, ami közvetlen körülvesz. Ez az egész csak azért fontos, mert annyi feladatot akasztottak a nyakamba, hogy lassan leszakad és ebből az következik, hogy valamitől meg kell válnom vagy végleg, vagy pedig csak egy kis időre. Ez a valami az írás lesz. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom fojtatni, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz is lehet a mindennapok súlya. Sajnálom és ezer csókkal búcsúzom egy időre biztosan!

xoxo: Klauu M.

6. rész

- Austin szemszöge -

- Szóval összegezzük. Te egy olyan lány vagy, aki szeret olvasni, tanulni és nem bulizik? - sorolom azokat a dolgokat egy kérdésbe ágyazva, amik Ally-re jellemzőek.
- Úgy van - bólint. - Te pedig egy olyan srác, aki imád bulizni, sportolni és röhögni - jelenti ki.
- Pontosan - kerülök ki egy padot. - Fagyizunk? - nézek rá nagy szemekkel. Megvonja a vállát, mire megfogom a kezét és a fagyishoz húzom. - Három gombóc csoki és...
- Három gombóc Vanília - egészít ki Ally. Fizetek, majd leülök az egyik padra, pontosan egy pálmafa alá.
- Olyan fura.
- Mégis mi? - kérdi zavartan nevetve.
- Annyira mások vagyunk. Ez nem rossz, csak olyan...
- Más - mosolyog.
- Megkérdezhetem, hogy miért nem táncoltál velem a Halloween bulin? - fürkészem a tekintetét.
- Tudod Austin... huh! Hát az ilyen dolgot az ember nem híreszteli - nevet fel kínosan.
- Talán nem voltam szimpi? - kérdem nevetve.
- Az a helyzet, hogy...
- Értem - állok fel. Elindulok egy szemetes felé, hogy kidobjam a szalvétát.
- Austin, én nem tudok táncolni! - kiált utánam. Intek  neki, hogy kövessen, majd beindulok a Sonic Boom-ba, ahol Carl meglepődött tekintetével találkozok. Konkrétan úgy néz, hogy majd kiesik a szeme. Felmentem a próbatermünkbe és megtorpantam.
- Csukd be az ajtót! - mondom rögtön, ahogy abbamarad a magassarkú kopogás. Az ajtó becsukódik és egy kérdő tekintetet érzek meg magamon. - Most megtanítalak táncolni. Gyere! - nyújtom a kezem.
- Az nehéz lesz - nevet, majd megfogja a kezem.
- Csak bízz bennem! - húzom kicsit közelebb magamhoz.

- Ez nem is volt olyan nehéz, mint hittem - ül le nevetve a zongoraszékre. Elkezdte birizgálni a billentyűket, de csak féloldalasan. Hirtelen elgondolásból teljes testével a hangszer felé fordult és játszani kezdett. Gyorsan leültem mellé és kottázni kezdtem. Órákon át ott ülhettünk, mire lekottáztuk, de sikerült.
- Ez a dal olyan, mint én és te.
- Héj ez az! It's Me It's You. Van egy ilyen szöveg a könyvembe - kezd el lapozgatni az előtte lévő könyvben.

5. rész

- Ally szemszöge -


Életembe nem rohantam sehova olyan gyorsan, mint most a srácokhoz. Kikerülve a gondnok által hagyott víztócsát, ami az iskola folyosón hevert, elhagyva az egyik karkötőm és majdnem fellökve a biosz tanárt, de sikeresen megpillantottam a keresett hármasfogatot. Alig a fél iskola választott el tőlük, ilyenkor áldom apát és a sportmániáját. Elkezdtem futni és igyekeztem mindenkit kikerülni, majd Austin nyakába ugrottam.
- Te is láttad? - ölel vissza.
- Hogy láttam-e? EGY MILLIÓ megtekintés alig egy délután és egy éjszaka alatt! Hiszen ez...
- Óriási siker! - szakít félbe egy nő. - Austin Moon egy éjszaka alatt lett internetes szenzáció! El is kaptam Amerika új kedvencét a Marino Gimnáziumban. Austin, hogyan sikerült ezt a fantasztikus dalt megírni? - tartja a riporternő Austin képébe a mikrofont.
- Igazából... - néz körbe. Gondolom engem keres, de én közben ügyesen megbújtam a diák tömegben. - öhm... Egy tehetséges és csodás dalszerző írta a Double Take-et. Ő pedig nem más, mint Ally Dawson - mosolyog, majd tekintetével kiszúr és biccent.
- Hát reméljük, hogy ez a titokzatos Ally és te eljöttök együtt egy interjúra hozzám szombaton és előadod az új dalod! - Austin látszólag egy kicsit megszeppen az "új dal" hallatán, de végül egy bizonytalan "perszét" kinyög. A nőci elmegy, mire visszatopogok a szöszihez.
- Először is, kell egy új dal, amihez még ötletem sincsen. Másodszor, én nem állok a kamera elé. És harmadszor, ezt a szüleink nem láthatják! - veszem kétségbeesettre a figurát.
- Majd együtt kitalálunk valamit. De azt nem tudom, hogy a szüleinket hogy akadályozzuk meg - csukja be a szekrényét Austin.
- Nekem van egy jó ötletem! - jelenti ki Dez, mire úgy nézünk rá, mint ha Mars-ról jött volna. - Most komolyan srácok! - háborodik fel egy kicsit.
- Nyögd már ki, hogy mit akarsz! - fordul Trish Dezhez.
- Jó, csak ne bánts!  - kuporodik össze a földön. Na azért Trish ennyire nem kegyetlen. Vagy lehet, hogy mégis? Nem az nem lehet. Viszont az igen, hogy ez csak nekem nem tűnt fel.
- Kelj fel haver, ennyire nem ijesztő - rántja fel nevetve Austin a haverját.
- Én nem Trish-től ijedtem meg, hanem tőle - mutat a focistákra.
- Oké Dez figyelj ide! - húzom magammal szembe. - Mi volt az ötleted? - nézek rá kérdőn.
- Ha lógtok, akkor az igazgató jelent és behívatja a szüleiteket. És most ha megbocsájtotok.... - hadarja el, majd engem kikerülve, a kezét lóbálva elrohan.
- Ez tök normális ne törődj vele -vereget hátba Trish. - És sok sikert a lógáshoz. Én most megyek tesire - ölel meg. Köpni nyelni nem tudok. Még életemben nem lógtam a suliból, még a különórákról sem.
- Akkor most feltűnően menjünk a plázába - húz ki az ajtón Austin. Na ez is egy érdekes nap lesz...

4. rész

- Austin szemszöge -

- Kész van már? Kész van már? - ugrálok Dez mellett, mint egy idióta.
- Ez precíz és időigényes munka lehet, hogy órákig is el... KÉSZ! - kiáltja el magát. Szemforgatva, valamint egy mosoly kíséretében a kezembe vesze a tabot és levágódok az ágyamra.

- Ez egyszerűen KIRÁLY! - pattanok fel boldogan.

- Boldog tánc! - kiáltja el magát Dez, mire elkezdünk, nos... Érdekesen mozogni. 

- Minden rendben van fiam? - áll meg apa az ajtómba.
- Jajj nekem! - kiáltja el magát Dez, majd a szájához szorítja a kezét és kiugrik az ablakomon. Még szerencse, hogy gyakran csinálja ezt és már tudja hol van pontosan a fa.
- Ne foglalkozz vele, úgyis jól van - legyintek apám felé, akinek tekintetéből eltűnik az a minimális ijedség, ami addig benne volt.
- Most már csak az az egy kérdésem van, hogy mi az amit nem mondasz el? - fordítja komolyra a szót. Na itt lesz nagy baj. Mit mondjak, ami érdekes, nem kapok érte büntit és nem köpöm be saját magam.
- Ma láttam egy mókust! - most komolyan ezt komolyan mondtam? Még én se hinnék saját magamnak és az apám elméletben nem egy analfabéta, hogy ő bevegye.
- Jó neked... - csukja be lassan maga mögött az ajtót. Hát ezt egy kis időre megúsztam, de lehet hogy most a szüleim elmennek keresni nekem egy jó pszichológust. Viszont most meg kell keresnem Ally-t, hogy megmutassam neki a klippet. Hasonlóképpen távoztam otthonról, mint Dez és egyből a plázához buszoztam. Ally és Trish a bolttal szemben lévő asztaloknál voltak. Odasétáltam hozzájuk, és épp mondani akartam, hogy mi T-rex-et (?) akarok, de nem tehettem, mert Trish megállított.
- Egy percet most vársz, ez egy vészhelyzet!
- Mi? - nézek körbe és közel s távol nem látok vérző embert.
- Tudnom kell mi a neve annak a srácnak! - mutat a barna hajú telefonos srácra.
- Dallas, ha jól emlékszem. De miért? - értetlenkedek.
- Csak nézz máshova, ha elkiáltom magam! - vigyorog "gonoszul", mire bólintok. - HÉJ DALLAS! - ordít, majd elbújik Ally mögé és integetni kezd barátnője kezével, aki zavarodottan próbál mosolyogni.

- Ally szemszöge -

Eddig nem nyírtam ki Trish-t, de most tuti megteszem. Egyedül annyi jó volt ebben az egészben, hogy Dallas észrevett, és most felénk tart. És-és elsétál mellettünk. Tuti, hogy hülyének néz, mint sokan mások is. De annyira édes. Egyszerűen tökéletes, helyes, magas, izmos és még...
- Ally! - rázza meg valaki egy kicsit a vállam.
- Mi van? - nézek a mellettem ácsorgó Austin-ra. - Jé, te mióta vagy itt?
- Elég ideje, hogy tudjam és elmondjam, amit gondolok, mégpedig azt, hogy Dallas-nak nincs barátnője és hogy... Nem asszem ennyi. És most megmutatnám a klippünket - ül le mellém, majd elkezdi a tabját nyomkodni, végül az arcomba nyomja azt. A pár perces videó után elégedetten nyomok rá a megosztás gombra, mert teljesen biztos vagyok abban, hogy ezt még frissen kell megosztani a világgal.
- És most, hogy kellőképpen leégettem magam Dallas előtt, megyek és leváltom Carl-t - állok fel, majd megigazítom a szoknyámat és beindulok. Hazaküldtem Carl-t és mivel nem volt már akkora forgalom, mint nyitáskor, ezért helyben meg is írtam a lecóimat, majd este hazaballagtam és az erkélyemre kiülve fogtam a kezembe a gitáromat.
- Ebben is tehetséges vagy - ez a hang sose hagy engem nyugodni? Mondjuk nem bánom ha itt van, mert a társam, de akkor is.
- Mit keresel itt? - nézek le a medence elé. - És a nagyobb kérdés, hogy hogy jöttél be?
- Csak kíváncsi voltam.
- És megtudtad, amit akartál?
- Igen, most már tudom - mosolyog, és igen ez még korom sötétben is jól látszik. - Egyébként a másik indok amiért jöttem az az, hogy nézd meg a videót! - nevet, majd átugrik a kerítésünkön és elmegy. Leülök a gépem elé és rámegyek a Dez által linkelt vidire. TE JÓ ÉG! Ezt el sem hiszem...

3. rész

- Austin szemszöge -


- Gyere már Austin! - kiabál Dez a folyosón, mire elköszönök Kira-tól és oda sietek a haveromhoz. Mivel az utolsó óránk elmaradt és büntibe se küldtek, így elindulhattunk a plázába. A kajasaroknál persze azért megálltunk, mert hát ki tud ellenállni a palacsintának.
- Mit gondolsz a csajokról? - kérdezi teli szájjal Dez.
- Egész jó arcoknak tűnnek, csak hát az a vezetéknév...
- Igazad van, milyen hülyén hangzik már, hogy De la Rosa. Tiszta... huh! Még belegondolni is rossz, hogy milyen lehet ilyen névvel élni - bírom Dez-t, de amikor tudatosul bennem, hogy ezeket a dolgokat komolyan mondja, na akkor kezdek rájönni, hogy miért is ő a legjobb barátom.
- A Dawson-ra gondoltam, de van abban valami, amit mondasz - gondolkozok el egy pillanatra, majd mind a ketten elkezdünk hangosan és feltűnően röhögni. Szinte biztos, hogy az egész pláza minket bámult és valami olyat gondolhattak, hogy tutira van valami természet ellenes a kajánkban, de minket ez egy cseppet sem zavart. Viszont engem már nagyon érdekelt az új hangszerbolt, így mindent otthagyva nyomultam át a tömegen. És tömegből a tömegbe. Miért vannak ennyien itt?
- Szerintem én megnézem azt az új menő videó kamerát - vereget hátba Dez, majd elrohan. Hát akkor nézzünk új gitárt!


- Ally szemszöge -


Tudom, hogy ez az első délutánom itt, és kicsit gáz, hogy máris riasztottam Carl-t, de egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne játsszam el az új dalom ezen a gyönyörű zongorán. Trish úgy is lelépett, szóval van egy kis terem. Kinyitottam a könyvem a Double Take-nél és leültem vele a zongorához.
- Klassz dal! - hallok meg ismerős hangot magam mögül. Ijedten hátrakaptam a fejem és Austin-nal találtam szembe magam.
- Mióta álltál ott?
- Elég ideje ahhoz, hogy tudjam ez egy hatalmas sláger lenne, ha egy kicsit felgyorsítanád. Mondjuk így... - ül le mellém és elkezd játszani, annyi különbséggel, hogy a nyújtásaimat levéve kétszeres sebességen mondja a szöveget és nyomkodja a billentyűket.
- Ez így tényleg jobb. Kár, hogy sosem játszhatom el...
- Galexis eltudná játszani - mosolyog.
- Az ő és meg én vagyok - állok fel.
- Ezek a dalok nagyszerűek - nevet lelkesen Austin.
- Megtennél valamit? - lépek mellé, mire kérdőn néz rám. - Ne nyúlj a könyvemhez - veszem ki a kezéből az én tulajdonomat képező "A" betűvel díszített, barna könyvet.
- Bocs. Tudod mi jó csapat lehetnénk. Lámpalázas dalszerző vagy én pedig egy énekes, aki imád szerepelni, tökéletes pár vagyunk! Na mit mondasz?
- Társak vagyunk! - bólogatok. - Már ha nem zavar, hogy egy Dawson-nal kell együtt dolgoznod - sütöm le a szemem.
- Mi lenne, ha megmutatnánk a szüleinknek, hogy bennük van a hiba és nem a nevünkben...
- Aww! Igen Austin leszek a menedzsered, nem kell ennyire könyörögni - jön be boldogan Trish.
- Én pedig vállalom a videókészítést - követi Dez a barátnőmet. Jé ez a srác vörös?
- Ne feledjétek, A szülőknek egy szót se! És Ally szükségem van a dalodra, hogy felvehessük a videót - fordul felém Austin, mire kitépem a dalt tartalmazó lapot és a kezébe nyomtam.
- Austin csapat? - teszi be középre Trish a kezét.
- Austin csapat! - kántáljuk szinkronban.

2. rész

- Ally szemszöge -


És ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy mit csináltam az előbb. Lerohantam a színpadról, egyenesen a terem legtávolabbi pontjáig. Mivel már mindenki táncolt és beszélgetett, így nem sokan vettek észre. A fejemet fogva néztem magam elé és nem mertem mélyebben belegondolni abba, amit a színpadon művelhettem.
- Ally, te most felfogod mi történt? - ül le mellém Trish, mire olyan "muszáj életem minden hülyeségére emlékeztetned?" fejjel néztem rám. - Legyőzted a félelmed! - mosolyog.
- Nem. Galexis énekelt, nem Ally. Ally még erre nagyon nem áll készen.
- Egyszer sikerülni fog Ally Dawsonként is énekelned, ezt garantálom - ölel meg.
- Minden rendben van? - hallok meg egy lágy hangot a hátam mögül.
- Igen köszönöm - fordulok meg.
- Egyébként még be sem mutatkoztam - nevet. - Austin vagyok.
- Öhm... én meg...
- Ő itt Ally, én Trish vagyok - int barátnőm helyettem is.
- Én meg Dez - ugrik fel Austin mellett egy... egy másik szőke srác.
- Nagyon jól é...
- ALLY!- szakítja félbe anyám kiabálása Austin-t. - Apád találkozott valakivel, akivel tudod, hogy nem kellett volna, szóval most elmegyünk - állít fel.
- Várj! Hogy találhatlak meg? - néz rám Austin.
- Trish intéznéd? - kiabálok vissza barátnőmnek, mert én már kicsit messzebb járok. Ráírja a gladiátor kezére a számsorozatot és utánunk szalad.


- Austin szemszöge -

- Kedves lány - nézek Ally után.
- Austin Moon szerelmes - néz ábrándos fejjel Dez.
- Ez nem igaz, csak nagyon remélem, hogy még találkozunk. Tutira jó csapat lennénk.
- Főleg, ha soha az életben nem látod többet - fogja meg együtt érzőn a vállam.
- Ez a realista felfogás szinte biztos, hogy a jelmeztől van. Jobb lesz, ha most hazamegyünk - rázom rosszallóan a fejem, majd még apámékat éppen elkapva hazaindulunk. A sisakomat a földre dobva dőltem az ágyamra. A tanárunk említette, hogy két új csaj is jön az osztályunkba. Nem kéne úgy kinéznem, mint valami hullának, mikor találkozok velük. Erre a legjobb mód pedig az alvás, ami nem nehéz dolog, mert hulla fáradt vagyok.

Reggel gyors léptekkel haladtam befelé az iskola épületébe. A kihalt folyosón végigrohanva, a gondnokot kis híján fellökve el is jutottam a szekrényemig. Bedobtam a cuccom és kivettem a matek könyvem. Ránéztem a telefonomra, aminek órája alapján máris tíz percet késtem az óráról. Felrohantam a lépcsőn és szinte feltéptem a tanterem ajtaját. Az egész osztály nevetést visszafojtva nézett felém.
- Nos lányok, Ő lenne Mr. Moon. Austin kérlek foglalj helyet és a szünetben várlak az igazgatóiba - intett le az igazgatónő. Jó is így kezdeni a napot, na meg a hetet is. Leültem Dez mellé és vártam, hogy befejeződjön a bemutatkozás. Az a bongyor hajú csaj nagyon ismerős nekem, de a barna magassarkúsat nem ismerem fel. - Miss De la Rosa kérem foglaljon helyet Pete mellett és Miss Dawson... ha jól látom Kira mellett még van egy szabad hely - irányította el őket, majd kiment.
- Azt mondta, hogy Dawson? - kérdem suttogva Dez-től.
- Igen. Gondolod, hogy apád volt munkatársának a lánya?
- Nem tudom, de valószínű.
- Szóval... Üdvözlünk titeket itt a Marino középiskolában. Nem tudom, hogy az előző iskolátokba hogy ment ez pontosan, de gondolom elmondta nektek az igazgatónő, hogy nem szükséges egyenruha és hasonlók. Mondjuk engem csak az érint, hogy hordotok-e magatokkal matematika felszerelést, vagy sem - nyitja ki a kis füzetét a tanárnő. - Tudjátok mit? Szerintem az lenne a legjobb, ha megmutatnátok hogy megy nektek ez a tantárgy. Miss Dawson, kérem jöjjön ki a táblához - az alacsony csajszi nyel egy nagyot, majd ki áll a tábla mellé.
- Tanárnő, tudja van egy kis lámpalázam és...
- Az nem probléma, itt senki nem figyel az órámon, tőlem meg nem kell félned. És most írd a következőt... - és ez volt a pillanat, mikor elvesztettem a fonalat. Annyi biztos, hogy ez csaj nagyon okos. Óra után meglátogattam az igazgatóit, ahol végig hallgattam az igazgatónő monológját a késésről. Órák után pedig elmegyek majd Dez-zel az új hangszerboltba.


- Ally szemszöge -

- Én mondtam, hogy a szöszi még visszatér - nevet Trish, miközben arra címre tartunk, amit apa küldött át sms-ben. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjünk, hogy a plázában fogunk kikötni. Apa és anya az egyik bolt előtt vártak minket.
- Meglepetés! - ölel meg anyu.
- Mi? - értetlenkedek.
- Tudjuk, hogy mennyire szereted a zenét, így hát... - mutatott a boltra apa, ami az általam kitalált nevet viselte.
- Megcsináltátok a Sonic Boom-ot? - marad tátva a szám.
- Én intézem a rendeléseket, de te vezeted a boltot - adja a kezembe kulcsokat. - Ma nyit a bolt.
Elvettem a kulcsokat és benyitottam.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm - ölelem meg a szüleimet, majd berohantam Trish-el. Ez életem legjobb meglepetése. Így minden nap a zene mellett lehetek.

- Délután és hétvégén te viszed az üzletet, amikor pedig szabad időre van szükséged, felhívod Carl-t - vázolja a dolgokat anya.

1. rész

- napjainkban -

- Ally szemszöge -

- Trish, siess már! Nem szeretnék elkésni a buliról - sürgetem meg barátnőmet.
- Te most bulinak neveztél egy összejövetelt, amin a szüleid is ott lesznek - néz rám fapofával.
- Egy céges buli, ahova kortól függetlenül lehet menni. Minden fontos ember ott lesz és mindenki be lesz öltözve.
- Biztosan lesznek ott a zenei térről is fontos emberek, kiadók meg ilyenek. Itt a lehetőséged, hogy megmutasd mit tudsz - biztat. Kicsit igaza van, de kicsit nem annak kapcsán, hogy előadónak kéne lennem. Mondjuk most, hogy szünet van a gimiben és itthon lehetek Miami-ban, nem pedig New York-ban, ez egy jó lehetőség. Viszont még mindig lámpalázas vagyok. Azt hittem, ha egy kicsit idősebb leszek, akkor elmúlik, de nem így lett. 18 évesen még egy matek példát sem merek a többiek előtt megcsinálni a táblánál, pedig szín ötös tanuló vagyok.
- Nem is tudom Trish...
- Te vagy Ally Dawson! A legjobb dalszerző és énekes, akit ismerek és erről a világnak is tudnia kell! Amúgy meg te vagy Galexis Nova, ha máshogy még nem, de így sikerülhet! - fogja meg a köpenyem szélét, hogy észrevegyem minek is öltöztem.
- Meg fogom tenni! - jelentem ki boldogan, mire Trish megölel.
- Mit fogsz megtenni? - kérdezi mosolyogva az ajtóban álló anya.
- Énekelni fogok!
- Kicsim ez nagyszerű - ölel meg.
Elindultunk a buliba, persze limóval. Apa hajlandó volt Frankeinstein-né maszkírozni magát, míg anya feltett egy kis macskás sminket, Trish ősasszony volt én pedig a szuperhősnő Galexis Nova.

- Austin szemszöge -

- Ember te minek öltöztél? - nézek furán Dez-re.
- Én vagyok, ha hatalmas tehetség és filmcsillag...
- Nem úgy nézel ki, mint Brad Pitt. És az az én ingem?
- Nem Brad Pitt-nek készültem, hanem Austin Moon-nak. És igen a te inged.
- Egy tisztességes dalt nem tudok írni, és még a filmezésen nem is gondolkoztam. De egyébként klassz jelmez - pacsizok le vele.
- Most önmagaddal pacsiztál haver... Milyen volt?
- Bizarr és király! És tényleg így néz ki hátulról a hajam? - kapok a gladiátor sisakom hátuljához, mire vállat von.
- Héj, valaki nagyon elegánsan érkezik - fordít egy limuzin felé, aminek a sofőr lassan kinyitja az ajtaját és először egy idősebb férfi és nő szállnak ki, majd egy ősembernek öltözött lány. A göndör hajú fiatal lány egy pillanatra visszafordul, mintha valamit otthagyott volna. Erősen gesztikulálva magyaráz valami, majd benyúl a kocsiba és kihúz egy rózsaszín parókás, vékonyka lányt.
- EZT NEM HISZEM EL... - marad tátva barátom szája.
- Mit? - nézek pöszén.
- Galexis Nova! Az egyik kedvenc szuperhősöm.
- Szerintem inkább menjünk be, még mielőtt valami baromságot csinálnál. Amúgy meg az őseim már biztos keresnek - indulok el a bejárat felé. - Egész klassz nem? - néznék a mellettem tartózkodóra, de nincs mellettem. Hova tud eltűnni? Egyszerűen nem értem. Az előbb még itt állt mellettem most meg... a büfé asztaloknál van. Oké Austin, ez teljesen normális. És most a buli. De előbb megkeresem apáékat. Remélem nem túl égő szerelésben vannak.
- Fiam! - hallom meg apa hangját. Hátra pillantok, ahol apám királynak anyám meg királynőnek van öltözve. Remek, már tudom, hogy milyen vezetéknév alatt nem futok ma. Odasétáltam az asztalunkhoz és leültem. A szüleim csak beszéltek és beszéltek, én meg csak néztem ki hülyén a szőke fejemből. A szabadulás legkisebb esélye sem áll fenn, hacsak... Elő kéne venni a jó kis "a mi kisfiúnk becsajozik" témát. Ott van az a szuperhős csaj, egy táncba csak nem halunk bele.
- Apa! - szakítom félbe a bizonyára roppant érdekes eszmecserét.
- Tessék!
- Ha most anya ennek a teremnek a másik felén ücsörögne rózsaszín szuperhősnek öltözve, akkor te hogy hívnád el táncolni? - pillantok a pink csaj felé.
- Te Moon vagy fiam. Neked nincs szükséged arra, hogy ezt elmagyarázzam. Menj csak nyugodtan! - és a terv bevált. Remélem pinky tud táncolni. Felálltam és odasétáltam az asztalához.
- Szia! - állok meg előtte, mire kicsit zavartan int egyet. - Van kedved táncolni?
- Öhm... Nem igazán, azért köszi - mosolyog. Most komolyan kikosarazott? Ezt csak én nem értem?
- A következő két duettező pedig... - sötétedik el a terem a következő karaokizók kiválasztása előtt. A reflektor körbe jár, majd megállapodik a mellettem lévő lányon és rajtam. - A gladiátor és Galexis Nova jöjjenek fel a színpadra! - felsétáltam a kijelölt helyre, és partnerem megállt mellettem. Ahogy észrevettem kicsit ideges.
- Minden rendben? - suttogom.
- Kicsit lámpalázas vagyok - néz végig a tömegen. - Csak szerintem olyan, mintha mintha mindenki minket nézne?
- Nyugi! Csak tedd amit tenned kell és ne nézz le! A zene majd követi a ritmusod - mosolygok, mire bólint. Intek, hogy indítsák a zenét és be is kapcsolják a Don't Look Down-t...