1. rész

- napjainkban -

- Ally szemszöge -

- Trish, siess már! Nem szeretnék elkésni a buliról - sürgetem meg barátnőmet.
- Te most bulinak neveztél egy összejövetelt, amin a szüleid is ott lesznek - néz rám fapofával.
- Egy céges buli, ahova kortól függetlenül lehet menni. Minden fontos ember ott lesz és mindenki be lesz öltözve.
- Biztosan lesznek ott a zenei térről is fontos emberek, kiadók meg ilyenek. Itt a lehetőséged, hogy megmutasd mit tudsz - biztat. Kicsit igaza van, de kicsit nem annak kapcsán, hogy előadónak kéne lennem. Mondjuk most, hogy szünet van a gimiben és itthon lehetek Miami-ban, nem pedig New York-ban, ez egy jó lehetőség. Viszont még mindig lámpalázas vagyok. Azt hittem, ha egy kicsit idősebb leszek, akkor elmúlik, de nem így lett. 18 évesen még egy matek példát sem merek a többiek előtt megcsinálni a táblánál, pedig szín ötös tanuló vagyok.
- Nem is tudom Trish...
- Te vagy Ally Dawson! A legjobb dalszerző és énekes, akit ismerek és erről a világnak is tudnia kell! Amúgy meg te vagy Galexis Nova, ha máshogy még nem, de így sikerülhet! - fogja meg a köpenyem szélét, hogy észrevegyem minek is öltöztem.
- Meg fogom tenni! - jelentem ki boldogan, mire Trish megölel.
- Mit fogsz megtenni? - kérdezi mosolyogva az ajtóban álló anya.
- Énekelni fogok!
- Kicsim ez nagyszerű - ölel meg.
Elindultunk a buliba, persze limóval. Apa hajlandó volt Frankeinstein-né maszkírozni magát, míg anya feltett egy kis macskás sminket, Trish ősasszony volt én pedig a szuperhősnő Galexis Nova.

- Austin szemszöge -

- Ember te minek öltöztél? - nézek furán Dez-re.
- Én vagyok, ha hatalmas tehetség és filmcsillag...
- Nem úgy nézel ki, mint Brad Pitt. És az az én ingem?
- Nem Brad Pitt-nek készültem, hanem Austin Moon-nak. És igen a te inged.
- Egy tisztességes dalt nem tudok írni, és még a filmezésen nem is gondolkoztam. De egyébként klassz jelmez - pacsizok le vele.
- Most önmagaddal pacsiztál haver... Milyen volt?
- Bizarr és király! És tényleg így néz ki hátulról a hajam? - kapok a gladiátor sisakom hátuljához, mire vállat von.
- Héj, valaki nagyon elegánsan érkezik - fordít egy limuzin felé, aminek a sofőr lassan kinyitja az ajtaját és először egy idősebb férfi és nő szállnak ki, majd egy ősembernek öltözött lány. A göndör hajú fiatal lány egy pillanatra visszafordul, mintha valamit otthagyott volna. Erősen gesztikulálva magyaráz valami, majd benyúl a kocsiba és kihúz egy rózsaszín parókás, vékonyka lányt.
- EZT NEM HISZEM EL... - marad tátva barátom szája.
- Mit? - nézek pöszén.
- Galexis Nova! Az egyik kedvenc szuperhősöm.
- Szerintem inkább menjünk be, még mielőtt valami baromságot csinálnál. Amúgy meg az őseim már biztos keresnek - indulok el a bejárat felé. - Egész klassz nem? - néznék a mellettem tartózkodóra, de nincs mellettem. Hova tud eltűnni? Egyszerűen nem értem. Az előbb még itt állt mellettem most meg... a büfé asztaloknál van. Oké Austin, ez teljesen normális. És most a buli. De előbb megkeresem apáékat. Remélem nem túl égő szerelésben vannak.
- Fiam! - hallom meg apa hangját. Hátra pillantok, ahol apám királynak anyám meg királynőnek van öltözve. Remek, már tudom, hogy milyen vezetéknév alatt nem futok ma. Odasétáltam az asztalunkhoz és leültem. A szüleim csak beszéltek és beszéltek, én meg csak néztem ki hülyén a szőke fejemből. A szabadulás legkisebb esélye sem áll fenn, hacsak... Elő kéne venni a jó kis "a mi kisfiúnk becsajozik" témát. Ott van az a szuperhős csaj, egy táncba csak nem halunk bele.
- Apa! - szakítom félbe a bizonyára roppant érdekes eszmecserét.
- Tessék!
- Ha most anya ennek a teremnek a másik felén ücsörögne rózsaszín szuperhősnek öltözve, akkor te hogy hívnád el táncolni? - pillantok a pink csaj felé.
- Te Moon vagy fiam. Neked nincs szükséged arra, hogy ezt elmagyarázzam. Menj csak nyugodtan! - és a terv bevált. Remélem pinky tud táncolni. Felálltam és odasétáltam az asztalához.
- Szia! - állok meg előtte, mire kicsit zavartan int egyet. - Van kedved táncolni?
- Öhm... Nem igazán, azért köszi - mosolyog. Most komolyan kikosarazott? Ezt csak én nem értem?
- A következő két duettező pedig... - sötétedik el a terem a következő karaokizók kiválasztása előtt. A reflektor körbe jár, majd megállapodik a mellettem lévő lányon és rajtam. - A gladiátor és Galexis Nova jöjjenek fel a színpadra! - felsétáltam a kijelölt helyre, és partnerem megállt mellettem. Ahogy észrevettem kicsit ideges.
- Minden rendben? - suttogom.
- Kicsit lámpalázas vagyok - néz végig a tömegen. - Csak szerintem olyan, mintha mintha mindenki minket nézne?
- Nyugi! Csak tedd amit tenned kell és ne nézz le! A zene majd követi a ritmusod - mosolygok, mire bólint. Intek, hogy indítsák a zenét és be is kapcsolják a Don't Look Down-t...